Ugrás a fő tartalomra
Ugrás a terméklistára

Svéd nyárközép

Svédországban a Szentiván-éj a legfőbb és legtökéletesebb ürügy a bulizásra. Ekkor a leghosszabb a nappali időszak az évben, sőt az ország egyes részein a nap ilyenkor le sem nyugszik. A tradicionális dalokkal és tánccal töltött órákat a hagyományos matjes heringben, főtt burgonyában, sajtokban és eperben bővelkedő lakoma kíséri.

Emberek csoportja egy fehér és sárga csíkos terítővel díszített asztal körül – az asztalon üvegvázákban friss virágok vannak.

A svéd nyári teríték színei hagyományosan a kék, a fehér és a sárga.

  • A Midsommar egy ősi svéd, nyári fesztivál, és talán a legnagyobb esemény a svéd naptárban. Az ünnepségre általában a Szentiván-éjhez legközelebbi pénteken kerül sor. A nyár közepe előtt néhány nappal az emberek otthagyják a városokat, és útnak indulnak a nyaralók, a kempingek és a kikötők felé.

    Reggel a gyerekek és a felnőttek virágokat és leveles ágakat gyűjtenek a mezőkön és az erdőkben, hogy feldíszítsék a Midsommar oszlopot, valamint hogy virágkoszorút fonjanak, melyet a fejükön viselnek. Régen a lányok ilyenkor hétféle vadvirágot szedtek néma csendben, majd csokrot kötöttek belőlük, amit éjszakára a párnájuk alá rejtettek, hogy megálmodják, kit szán nekik férjül a sors.

    Az ünnepségek középpontjában a mai napig a Szentiván-éji oszlop áll. Délután, amikor felállítják, e körül gyűlnek össze az emberek. Körbetáncolják, énekelnek és versenyeken vesznek részt, miközben hegedűkből és harmonikákból szakadatlanul szól a népzene. Amikor megéheznek, megterítik az asztalokat a hagyományos lakomához.

    Ezeket virágokkal és svéd zászlócskákkal díszítik. Az evőeszközök és a szalvéták hagyományosan élénk, világos színűek. A Midsommar elsőssorban családi ünnep, így a gyerekek különleges helyet kapnak az asztalnál.