TILLSAMMANS – együtt többre vagyunk képesek
TILSAMMANS svédül azt jelenti együtt, azaz kéz a kézben. Az IKEA nagy hangsúlyt fektet a környezetében élő rászorulók megsegítésére.
Nem változtathatjuk meg a világot egyik pillanatról a másikra, de a jobb jövő irányába tett lépéseinkkel mégis sokakat ösztönözhetünk cselekvésre. Küldetésünk fontos része, hogy törődünk az emberekkel, de ehhez megfelelő partnerekre is szükségünk van. Az IKEA tevékenységének elengedhetetlen része a civil szervezetekkel együtt végzett közös munka.
SAGOSKATT kollekció – puha játékok
Az évente megrendezésre kerülő SAGOSKATT rajzverseny több, mint egy játékos megmérettetés. Évről-évre egyre több, idén közel 71 000 fantasztikus pályamű érkezett a világ minden tájáról, mi pedig ezek közül hat figurából valódi puha játékot készítettünk, és ezeket világszerte árusítjuk. Mindamellett, hogy mosolyt csalnak a gyerekek arcára, más módon is segítik őket, hiszen az eladásukból befolyt összeg 100%-át gyerekeket támogató helyi civil szervezeteknek ajánljuk fel.
A következő 2 évre szóló, hosszabb távú kötelezettségvállalásunk
Segítünk a családon belüli erőszak áldozatainak
Minden otthonnak biztonságos helynek kell lennie. Ez azonban nem mindenki esetében igaz. 2022-ig a kampányunk során felhívjuk a figyelmet a családon belüli erőszak kérdésének fontosságára, és kiállunk az áldozatai mellett.
Segítség a COVID-19 járvány idején
Az IKEA-nál régóta törekszünk arra, hogy vállalkozásunk pozitív hatással legyen az emberekre és a környezetre. Most, a COVID-19 járvány idején példátlan helyzettel szembesültünk.
Átmeneti otthonok ápolóknak és orvosoknak
A járvány idején a Fővárosi Önkormányzatnak segítettünk 8 olyan lakást berendezni, ahol koronavírussal fertőzött betegekkel foglalkozó ápolónőket és orvosokat szállásolnak el ideiglenesen, hogy ne kelljen veszélyeztetniük saját családjuk egészségét.
Veled közösen program (2014-2020)
Veled együtt segítettünk azoknak, akik leginkább rászorulnak
A gyerekek, a sérültek és az idősek mentális kiegyensúlyozottságára nagy hatással van a környezet, amiben élnek. Az IKEA úgy döntött, hogy a lehető leghasznosabb módon segít ezeknek az embereknek. Lakberendezési szaktudásunkkal, termékeinkkel és munkatársaink idejével.
A program 2014-től 2020-ig működött, ez idő alatt több mint 55 nonprofit szervezetet támogattunk.
Helyileg támogatott civil szervezetek
Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a környezetünkben élő rászorulókon. Nézd meg, mely szervezetek tevékenységét támogatták áruházaink a közelmúltban.
Civil szervezetként segítséget keresel?
Köszönjük, hogy az IKEA-hoz fordultál! Kérjük, töltsd ki adománykérelmi űrlapunkat, hogy válaszaid alapján jobban megismerjük az igényeidet és elbírálhassuk a jelentkezésedet.
Az űrlap kitöltése előtt ismerkedj meg fenntarthatósági céljainkkal.
Hogyan tudok támogatást kérni?
Támogatást az Adománykérelmi űrlap kitöltésével igényelhetsz.
Mennyi időn belül kapok választ?
Minden beérkező kérést egyedileg bírálunk el, ezért időbe telhet, míg válaszolunk megkeresésedre. Kérelmed elbírálásáról minden esetben 30 napon belül tájékoztatunk.
Milyen tevékenységi körű szervezeteket támogat az IKEA?
Felelősséget érzünk a környezetében élő emberek és bolygónk iránt. Ennek megfelelően adományozási programunk keretében olyan szervezeteket támogatunk, melyek tevékenységi köre gyermekek, egyedülálló szülők, a családon belüli erőszaknak kitett, hátrányos helyzetben élők, fizikai- és szellemi sérültek megsegítésére terjed ki, vagy a körkörösséggel, a klímavédelemmel, illetve a fenntartható- és egészséges élettel kapcsolatos.
Mekkora értékű támogatásra számíthatok? / Mekkora értékű támogatást kérhetek?
Az adomány értéke minden esetben egyedi megítélés alá esik a szervezet és az általa támogatottak szükségleteinek, valamint a rendelkezésre álló forrásoknak megfelelően.
Milyen jellegű támogatást kérhetek?
Elsősorban tárgyi adománnyal kapcsolatos kéréseket fogadunk. Termékválasztékunkról bővebben weboldalunkon tájékozódhatsz, és javasoljuk bevásárlólista készítését, melynek azonosítószámát is megoszthatod velünk.
Emellett kérheted önkénteseink segítségét olyan szaktudást nem igénylő munkákban, mint például kerítésfestés, erdei tanösvény kialakítása vagy bútorszerelés.