Ez a történet arról szól, hogy két apró kéz hogyan vezetett minket addig, hogy végül az összes sütőajtónkat átalalkítottuk – annak ellenére, hogy mind megfelelt az uniós szabványoknak. A biztonság számunkra mindig az első helyen áll, különösen akkor, ha gyerekekről van szó. Ezért döntöttünk úgy, hogy új, szigorúbb elvárásokat támasztunk a sütőajtók külsejének maximum hőmérsékletével szemben.
„Minden akkor kezdődött, amikor kaptunk egy jelentést arról, hogy egy kisgyerek megégette a kezeit, amikor valamelyik sütőnk ajtajának külső oldalához ért” – mondta el Indumahti Vasudevan, aki azon dolgozik, hogy a háztartási gépeink biztonságosak legyenek.
A sütőajtó az összes biztonsági előírásnak megfelelt, sőt, a külső hőmérséklete alacsonyabb is volt az EU-szabványban szereplőnél. Indumahti azonban ragaszkodott hozzá, hogy a tesztlaborunk alaposan megvizsgálja az ajtót. Talán valami baj van vele? „Nem, nem volt. De a pici gyerekek reflexei jóval lassabbak, mint a felnőtteké, így nem mindig reagálnak elég gyorsan, ha hőt érzékelnek. Ezért tartotta rajta a kezét túl sokáig az üvegen a kisgyerek.” A baleset elszigetelt eseménynek tűnt, a csapat azonban eltökélt volt: mindenképpen el akarták érni, hogy csökkentsék a sütőajtók külső hőmérsékletét.
A probléma a beszállítókkal közösen került megoldásra: az üvegrétegek számának emelésével, egy magasabb hőszigetelést biztosító üvegbevonat használatával és egyes esetekben az üveg vastagságának növelésével. „Így sikerült csökkentenünk a hőmérsékletet, hogy megfeleljen az új, szigorúbb követelményeinknek. Ez azonban azzal is járt, hogy a választékunkban lévő sütőket újra kellett terveznünk és jobbá kellett tennünk.” Nem volt nehéz meggyőzni az érintettetteket arról, hogy ez a helyes lépés. „Nagyon jó érzés volt, hogy időt és erőforrásokat fektettünk abba, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a gyerekek kíváncsisága okozta balesetek kockázatát. Így a konyha most már biztonságosabb hely mindenki számára – ráadásul vásárlóként plusz költséggel sem jár számodra.”