Ez a gyerekek számára készített harmadik kollekciónk, amely a svéd Nordens Ark nevű nonprofit állatvédelmi alapítvánnyal együttműködve született. Velük közösen azon dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a világ egyedi ökoszisztémájára. Az ALPTALL kollekció törülközőjéről fürdés után kiderül, hogy valójában vörös panda, a szőnyegen pedig egy hópárduc lábnyomait követheted. Minden terméket úgy terveztünk, hogy rajtuk keresztül felfedezhessük ennek a csodálatos vidéknek a növény- és állatvilágát, és tanulhassunk is róla. „Szeretnénk tanulságos és inspiráló módon a világ ezen területére irányítani a figyelmet”, avat be Bodil. „Olyan tájakról beszélünk, ahová a legtöbb ember életében nem jut el, de ezzel a kollekcióval és egy kis fantáziával szinte az otthon kényelméből oda repítheti a képzelet.”
Hogyan vásárolhatod meg
Elérhetőség ellenőrzése...Teljesen rendben van, ha meggondolod magad.
A Kelet-Himalája erdeiben a vörös pandák magasan a fákon élnek, és gyakran bambuszágakat rágcsálnak. Ezzel a kétoldalas, 100% pamut ágyneműhuzat-garnitúrával közéjük bújhatsz be egy kuckós pihenésre.
- Pamut
- Szálszám: 60 /cm²
Anyag
100% pamut (min. 20% újrahasznosított anyag)
Kezelés
Zsugorodás maximum 4%.
Mosógépben mosható, maximum 60°C-on, normál programon.
Hasonló színű ruhákkal együtt mosandó.
Fordítsd ki, és mosás előtt zárd össze.
Nem fehéríthető.
Szárítógéppel szárítható, normál hőfokon (maximum 80°C).
Maximum 200°C-on vasalható.
Vegyileg nem tisztítható.
Az első használat előtt mosd ki!

A szalagos megkötő bájos, hagyományos részletként teszi különlegessé a paplanhuzatot.
Az ALPTALL kollekció játékaival, textíliáival és kiegészítőivel szeretnénk felkelteni a gyerekek kíváncsiságát, és közelebb hozni hozzájuk a Himalája lenyűgöző tájait és élővilágát.
A vörös panda puha játékként is kapható, kétféle méretben.
Könnyű tisztán tartani; gépben 60°C-on mosható
Szálszám: 60 szál/cm².
A szálszám a szövetben található szálak számát jelzi egy négyzet cm területen. Minél magasabb a szálszám, annál sűrűbben szövött az anyag.
Tartalma: 1 paplanhuzat (150x200 cm) és 1 párnahuzat (50x60 cm).
IKEA of Sweden AB SE-343 81 Älmhult, IKEA.com
Anyag
100% pamut (min. 20% újrahasznosított anyag)
Kezelés
Zsugorodás maximum 4%.
Mosógépben mosható, maximum 60°C-on, normál programon.
Hasonló színű ruhákkal együtt mosandó.
Fordítsd ki, és mosás előtt zárd össze.
Nem fehéríthető.
Szárítógéppel szárítható, normál hőfokon (maximum 80°C).
Maximum 200°C-on vasalható.
Vegyileg nem tisztítható.
Az első használat előtt mosd ki!
- 3 éves kortól ajánlott.

- 206.251.48
1 × ALPTALL
Paplanhuzat+párnahuzat- Szélesség: 19 cm
- Magasság: 5 cm
- Hosszúság: 28 cm
- Súly: 0.87 kg
Kiegészítők ehhez: ALPTALL
Kapcsolódó termékek
Fedezz fel még több lehetőséget
Neked ajánljuk

Üdvözlünk a vadregényes Himalája-hegységben!
Készen állsz a kalandokra? Járd be a magashegyi jeges sivatagokat, a dús erdőségeket és a sziklás hegyeket. Mindehhez nem kell sok mindent összepakolni – elég, ha a képzeleted veled tart. Utad során számos olyan különleges állattal találkozhatsz, akiknek ez a csodás vidék az otthonuk. Például a hatalmasakat szökellő, hosszú fülű ugróegérrel, vagy a macskafélék családjába tartozó manullal, akinek a viccesen morcos arckifejezése láttán te is mosolyra fakadsz.
„Sok munkánk fekszik a puha játékfigurák élethű megformálásában, melynek alapját a valódi állatok megjelenése adta”, meséli Bodil Fritjofsson, aki vezetőként maga is az ALPTALL kollekció puha játékainak kifejlesztésén dolgozott. „Nekünk is izgalmas volt megismerni ezeket az állatokat. Némelyikről még életünkben nem hallottunk!”
Egy felfedezésre váló új világ
Engedd szabadjára a képzeletedet!
Azt valljuk, hogy a gyerekek a világ legfontosabb emberei, és a játék létfontosságú az egészségük és a fejlődésük szempontjából, valamit boldogsággal tölti el őket. Ezért az ALPTALL számos lehetőséget kínál a játékra a szülőknek és gyermekeiknek egyaránt, legyen szó a foglalkoztató könyv feladatainak megoldásáról vagy arról, hogy egy puha játék társaságában elmerüljenek egy képzeletbeli világban.














