A gyártóval és a tervezőkkel közösen nem csak a problémára találtunk megoldást, de ezzel egy időben csökkentettük az árát, és a rajzolásra alkalmas felületet is sikerült lefelé növelnünk. „Így a kisebb gyerekek is elérhetik a megnövelt rajzfelületet, a nagyobbak pedig a földön ülve is festhetnek vagy rajzolhatnak.” És vajon így már elég jó lett a festőállvány, vagy még mindig lehetne jobb is? „Hogy erre választ találjunk, az állvány tesztelésére és véleményezésére szülőket hívtunk meg az áruházba. Így mi is kérdéseket tehettünk fel nekik, ők pedig elmondhatták a meglátásaikat.”
MÅLA Festőállvány, puhafa
Hogyan vásárolhatod meg
Teljesen rendben van, ha meggondolod magad.
Fedezd fel a benned rejlő kreativitást, akárcsak egy profi művész. Rajzolj táblára, fehér táblára vagy használj hozzá rajzpapírt. Az állvány összehajtható, így egy mozdulattal magaddal viheted és bárhol használhatod.

Az egyik oldalán krétatábla van, a másik oldalon pedig egy rajztábla. Rajzoláshoz és tanuláshoz is kiváló.
Kisebb gyermekek számára is ideális, mivel alacsony jut rajta elég hely rajzolni (78,8 x 54,3 cm).
A festőállvány két kivehető tálcájában táblafilceket, krétákat és más apróságokat tárolhattok.
A kreatív tevékenységek segítenek az ellazulásban és a koncentrációban, így kifejezetten jó ötlet egy fárasztó tanítási nap után.

Értékelés
Vásárlói vélemények
Kiegészítők ehhez: MÅLA
Kapcsolódó termékek
Fedezz fel még több lehetőséget
Neked ajánljuk
Művészeknek, minden testmagassághoz
A MÅLA festőállvány több mint 20 éve választékunk részét képezi – egy valódi sztártermék, amely gyerekek millióit kápráztatta már el. De semmi sem lehet annyira jó, hogy ne lehetne továbbfejleszteni. Ezért nekiveselkedtünk, és több fontos részletet is finomítottunk rajta. Ezután szülőket kérdeztünk meg, mit gondolnak a prototípusról. A visszajelzéseik pedig segítettek, hogy a festőállványt még jobbá tegyük.
„Az évek során számos visszajelzést kaptunk a festőállványról. Például hogy a papírtekercset nehéz feltekerni, és bonyolult összecsukni és elpakolni az állványt magát” meséli Jorge Omar Santoyo Henaine, aki termékfejlesztő a Gyerekek IKEA-jánál.
A jó még jobb lehet
Egyszerűbb az alkotás – és a takarítás is
A szülőknek tetszett, hogy a tollak, ecsetek és festékek számára alkalmas tálca nem fából, hanem műanyagból készült, ami könnyebben tisztítható. De azt is kifejtették, hogy a tálca mindkét oldalon jól jönne, mert így egyszerre két gyerek is alkothat. Az egyik szülő elmondta, hogy gyermekének alkotófolyamata sok festékfolttal és takarítással jár, és a legjobb az lenne, ha a mosogatónál le tudná öblíteni a tálcát. „Ez meggyőzött bennünket, hogy a legjobb, ha a tálca kivehető. A szülők és a gyerekek számára is szeretnénk egyszerűsíteni az életet és támogatni a kreativitást, és ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos bevonni őket is – pont ahogyan ezt az áruházban is tettük azon az emlékezetes napon.”
Minőség
Kreatív zsenialitás, kis méretben!
Fess! Rajzolj! Alkoss! A MÅLA sorozatban mindent megtalálhatsz, amire gyermekednek szüksége lehet, hogy szárnyalhasson a képzelete és a kreativitása. A festőállvány, a gyurmák, az ecsetek és az ollók a legkisebbek kezekre tervezve születtek meg. Nincs több nyaggatás, hogy "tedd vissza a kupakját"... filctollaink 3 teljes napot is kibírnak a kupakjaik nélkül. És nem tartalmaznak káros anyagokat. Hiszen ugyanannyira törődünk a kreatív elmék következő generációjával, mint te magad!










