Az LMBT+ közösség befogadásának útjában egy szakadék áll. Változtassunk ezen együtt!

Hogyan azonosítod önmagad?  

Szívesebben veszem, ha gendersemleges szavakkal beszélnek rólam, de egyáltalán nem érzem fontosnak a nemi identitás fogalmát. Azt hiszem, ha jellemezni kellene magam, a nemem lenne a legkevésbé fontos.  

Ezt ki tudnád fejteni?  

Nem binárisként tekintek magamra, és erről sokféleképpen vélekednek az emberek. Vannak, akik a nemre úgy tekintenek, mint egy skálára, melynek két végpontja a férfi és a női nem, a nem binárisak pedig valahol a kettő között helyezkednek el. Én ezt az egészet inkább egy háromszögnek látom, melynek sarkaiban a férfi, a női és a nem bináris nem áll. Vagyis a nem bináris nem nem egy skálán található, hanem a spektrumon kívül. 

Problémát jelent, ha az emberek nem ismerik fel, hogy hogyan azonosítod önmagad?  

Semmi gondom nincs azzal, hogy nemi szempontból másként tekintenek rám. Megértem, hogy a legtöbben férfinak tartanak, és személy szerint nekem ezzel nincs is bajom. De ez személyes dolog, és nem tudok minden nem bináris ember nevében beszélni. 

Akkor hogyan hat rád a nemi identitással kapcsolatos látásmód? 

Úgy érzem, hogy a születéskor kapott identitás – a férfi létem – nagyjából megfelel nekem, de az biztos, hogy nem illik rám teljes egészében. Számomra egy személy neme személyes dolog – bárhogyan azonosíthatod magad, és az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Én így értelmezem. Aminek viszont szerintem semmi értelme, az az, hogy a bolygón élő nyolcmilliárd embernek mind csak két előre meghatározott csoportba kelljen illeszkednie, a nemiség spektrumának két végső pontján. Ez nekem nagyon furcsán hangzik.  

Le tudnád írni, milyen érzés, hogy meg kell határoznod, ki vagy?  

Számomra olyan korlátozónak tűnik, hogy valakit férfiként azonosítanak. Ha férfi vagyok, meg van szabva, hogy milyen testalkatra kell törekednem, kivel léphetek romantikus vagy szexuális kapcsolatba, milyen legyen a hangom és így tovább.  Nem binárisként nem érzem úgy, hogy bele kell illeszkednem egy sztereotípiába – önmagam lehetek.  

Mi jut eszedbe a befogadás szó hallatán?  

Politikai szempontból úgy gondolom, hogy nem lehet valódi befogadás anélkül, hogy a döntéshozók is sokfélék lennének. A hagyományosan jómódú és jó kapcsolatokkal rendelkező felső középosztályból kikerülő politikusok többnyire nem értik igazán, milyen szegénynek lenni, és olyan politikai döntéseket hoznak, amelyek negatívan érintik a nélkülöző embereket. Hasonló a helyzet egy többnyire férfiakból álló kormány esetében. Olyan döntések születnek, amelyek a nőkkel szemben a férfiak javát szolgálják.  

Tehát nincs befogadás sokféleség nélkül?  

Igen, ez nagyon fontos. Sokkal megalapozottabb döntéseket hozhatunk, ha a különféle vallási, kulturális hátterek és nemi identitások széles palettáját vesszük figyelembe. Ez a kulcs. És hogy egy konkrét példát is mondjak. Miért olyan nehéz, sőt, a legtöbb országban lehetetlen az útleveledben a valódi nemedet feltüntetni? Elérni azt, hogy az szerepeljen benne, hogy nem bináris vagy? Szerintem ez csak azért van, mert még nincsenek nem bináris emberek hatalomban. Mert amikor lesznek, rájönnek a fontosságára, és megértik, hogy mennyire fáj ez nekünk. És akkor majd változni fognak a dolgok.  

Hol érzed magad otthon?  

A körülöttem lévő emberek hangulata befolyásolja, hogy otthon érzem-e magam vagy sem, és ez a legkevésbé sem a helytől függ. Akkor is otthon érzem magam, amikor alkotok valamit. Amikor varrok vagy ékszereket készítek.   

Fontos számodra a kreativitás?  

Igen, szeretek alkotni, és úgy érzem, hogy folyamatosan alakítom és fejlesztem a nemi kifejezésmódomat. Én például nem használok sok sminket, de szeretem felfedezni a lehetőségeket. Crop topot is szívesen hordok, mert kiemeli a férfias alkatomat. Lehetővé teszi, hogy felfedezzem magamban a férfiasságot, amivel rendelkezem. 

Tapasztalsz-e olyan helyzeteket, amikor nem érzed úgy, hogy befogadnak?Természetesen.

Gyakran. Volt, hogy megtámadtak és fizikailag is bántalmaztak. Ez az egyik oka annak, hogy nagy pufi kabátot vagy bő, kapucnis pulcsit hordok, amikor nyilvános helyen vagyok. Elrejtem, hogy ki vagyok, mert biztonságban szeretném érezni magam.   

Milyen hatással vannak rád ezek az élmények?  

A támadás világított rá arra, milyen messze vagyunk még a valódi befogadástól. Az a tény, hogy csak azért, mert másképp öltözködöm vagy másképp viselkedem, egyesek meg akarnak ölni, nem nagyon furcsa? Queerként még mindig azzal a tudattal élünk, hogy a jogaink, sőt a létezésünk is állandó vita tárgya. A társadalom egésze még nem azonosul azzal a nézettel, hogy az lehetsz, aki vagy. Nagyon elkeserít, hogy ez másokon múlik, és gyakran politikai kérdés, hogy létezhetek-e vagy sem.   

Te is tapasztaltad, hogy fetisizálnak?  

Ez persze más, de nagyon bosszantó tud lenni. Nem szívesen emelek ki egy konkrét csoportot, de ott vannak például a heteró lányok a melegklubokban... Nők kerestek meg azzal, hogy: „Lehetnél a legjobb meleg barátom, és mehetnénk együtt vásárolni.” Ez milyen? Igazából csak a meleg emberekről alkotott víziójukat vetítik ki, amit egy heteroszexuális srác által a 2000-es évek elején rendezett kultuszfilmben láttak. Nem engem látnak, nem azt nézik, hogy ki vagyok. És ez persze sokszor fárasztó.   

Vannak más hasonló élményeid is?  

Igen, elég gyakran tapasztaltam, hogy csak azért, mert valaki meleg, az emberek úgy gondolják, hogy simán feltehetnek neki nagyon intim kérdéseket. „Felül vagy vagy alul?” Ilyen kérdések hangzanak el. Én sem kérem, hogy úgy nyilatkozzanak az intim életükről, mintha arról beszélnének, hogy tejet vagy joghurtot öntenek-e a müzlijükre. Ilyenkor csak a meleg identitásomat vagy szexualitásomat nézik, nem a valódi személyemet. Márpedig senki sem szeretné, hogy így kezeljék.  

Mit gondolsz, miért tart ilyen sokáig megváltoztatni a társadalom és az emberek felfogását?  

Nehéz kérdés, de az egyik fő problémát az individualizmusban látom. Az emberek egyszerűen nem lépnek kapcsolatba olyan személyekkel, akik különböznek tőlük. Ez különösen igaz az online térben. Az algoritmusok azt dobják fel neked, amit egyébként is látni szoktál. A saját hírfolyamod által is radikalizálódsz. Ez veszélyes, és egy másik olyan dolog, amit a jelenleg hatalmon lévő emberek nehezen értenek meg.   

Van valamilyen üzeneted a nagyvállalatoknak a befogadással kapcsolatban?Hmm…

Nos, talán kezdhetnék azzal, hogy nem csinálnak olyan nagy ügyet az emberek neméből. Például az szuper, ha egy politikai párt vagy egy cég alkalmaz valakit, aki homoszexuális vagy transznemű. De kevésbé menő, amikor úgy tolják előre ezt a személyt, mint egy izgatott tanár, aki az új gyereket mutatja be az osztály előtt. „Köszöntsétek ezt az új, furcsa gyereket! Hát nem nagyszerű, hogy az osztályunkba jár?” Biztos vagyok benne, hogy törődnek a befogadással, de ha nem tudatosan és tiszteletteljesen teszik, akkor elidegenítőnek vagy egyszerűen hülyeségnek tűnik. Úgy értem, ezeket az embereket remélhetőleg a kompetenciáik miatt veszik fel, nem a nemük miatt. Én így gondolom.

Van még valami, amit szerinted tudnunk kellene a fiatal LMBT+ generációról?  

Szerintem nem lehet először befogadóvá tenni egy munkahelyet, és azután elkezdeni queer embereket alkalmazni. Úgy gondolom, hogy ennek a folyamatnak egyidejűleg és a befogadni kívánt emberekkel együtt kell megtörténnie. Szeretnék egy barátságos emlékeztetőt küldeni minden munkahelynek, hogy elég sokan vagyunk, és hamarosan az ő cégeibe, intézményeibe is bekerülünk. Ne foszd meg magad a queer közösségben rejlő képességektől és hatalmas lehetőségektől. Itt vagyunk. Queerek vagyunk. És ez ellen nincs mit tenni.   

Szeretnél még hozzátenni ehhez valamit?  

Sokat beszélünk a nemekről, de ahogy az elején mondtam, a nemnek nem szabadna annyira fontosnak lennie. Ahogyan te megéled a szerelmet a pároddal, ugyanúgy tapasztalom meg én is a szerelmet az enyémmel. Nem kell mindent értened velem kapcsolatban, hogy ezt megértsd. Ahhoz, hogy tiszteljük és emberként kezeljük egymást, arra van szükségünk, hogy ezzel mindenki tisztában legyen. A nemek közötti egyenlőségről szóló vitán túlmenően haladjunk inkább a sürgetőbb kérdések felé. Például meg kell mentenünk egy bolygót!  

Hogyan azonosítod önmagad?

Én meleg férfiként azonosítom magam. Ez ilyen egyszerű, mégis, életem nagy részében ezt nem tudtam elmondani.  

Miért?  

Oroszországból, egy Cseljabinszk nevű kisvárosból származom, mely Európa és Ázsia határán fekszik. Nemrég költöztem Franciaországba. Életem nagy részében tehát olyan társadalomban éltem, ahol nem lehettem nyíltan az, aki vagyok. Az LMBT+ közösség élete Oroszországban nagyon nehéz, és én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Párizsban lehetek.  

Hol érzed magad otthon?

Most azt mondom, hogy az IKEA-ban érzem magam otthon, vagyis az áruházban, ahol dolgozom. Úgy érzem, a munkahelyemen önmagam lehetek, és ez hihetetlenül felszabadító.  

Milyen érzések támadnak benned, amikor otthon érzed magad?

Amikor rájövök, hogy nem kell titkolnom, hogy ki vagyok, vagy attól tartanom, hogy valaki megtudja, olyan megkönnyebbülést érzek, mintha repülni tudnék.   

Mondanál példát arra, hogyan nézett ki korábban a mindennapi életed?  

Az iskolában eltöltött évek alatt soha nem tudtam megmutatni igazi énemet. Azt, ahogy nevetek, ahogy beszélek, ahogy sétálok. Mindezt titkolnom kellett, és úgy kellett viselkednem, mintha a világ leghosszabb filmjében kaptam volna szerepet.   

Van olyan emléked, amikor úgy érezted, hogy megértettek és befogadtak?

Van egy nagyon jó emlékem az első munkahelyemről. Egy idősebb nővel dolgoztam együtt, és amikor a kapcsolatokról beszéltünk, azt mondta, hogy van párja. Egyik nap, amikor volt időnk egy őszinte beszélgetésre, azt mondta, hogy a párja egy másik nő – csodálatos volt erre ráeszmélni. Ez volt az első alkalom, hogy beszéltem valakivel, aki el merte mondani az igazat az életéről, és ez erős köteléket hozott létre közöttünk. Úgy éreztem, a társaságában önmagam lehetek.   

Mit gondolsz, mit tehetnénk mi, a társadalom többi tagja, hogy még inkább befogadva érezd magad?

Úgy hiszem, hogy a világunk sokkal jobb lenne, ha mindannyian odafigyelnénk arra, hogy meghallgassuk egymást és tapintatosabban viselkedjünk másokkal. Még konkrétabb dolog lenne, ha óvatosabban bánnánk a kifejezésekkel, például a partner vagy pár kifejezést használnánk ahelyett, hogy azt feltételeznénk, hogy minden fiúnak barátnője van. Az is jó lenne, ha amikor valaki bizonytalan benne, inkább megkérdezné, hogy milyen megszólítást részesítünk előnyben. Ezek olyan apró gesztusok, amelyek óriási hatással lennének a társadalomba való beilleszkedésünkre.   

Gondolod, hogy a jövőbeni karrieredet negatívan befolyásolhatja az, aki vagy?Korábban, amikor Oroszországban éltem, lehetetlen lett volna karriert építenem, ha nem titkolom a személyiségemet. Még az oroszországi IKEA-nál is komoly problémát jelentett a vezetőm, aki nagyon vallásos és homofób volt, és én szégyelltem magam, amiért nem vagyok „igazi férfi" és hasonlók. Fájdalmas és nehéz időszak volt.   

Ehhez képest milyen most az életed a munkahelyeden?

Imádom! Egy IKEA áruházban dolgozom Párizs központjában, és úgy érzem, hogy az lehetek, aki vagyok. Azért is szeretek az IKEA-ban dolgozni, mert ez a vállalat hirdeti a büszkeséget. És nem csak a pride-szezonban – az IKEA kultúrájának része, hogy kiálljon a befogadás és az LMBT+ jogok mellett, ezért igazán büszke vagyok, hogy itt dolgozhatok.    

Még egy utolsó kérdést engedj meg. Miről álmodsz mostanában?

Sokat gondolkodom azon, hogyan éljek nyugodtabb körülmények között. Oroszországban minden napom küzdelem volt a kormány és a társadalom ellen, ami nagyon megterhelő, de itt úgy érzem, hogy önmagam lehetek. Szeretnék teljes jogú állampolgár lenni, és egy olyan helyet találni, amit az otthonomnak nevezhetek. Nem akarok híres lenni. Nem akarok gazdag lenni. Csak élni akarok.  

Hogyan azonosítod önmagad?  

Az esetemben ez egy egyszerű kérdés. Férfi vagyok. Ennyi.    

Mit jelent számodra a befogadás?  

Azt, hogy felismerjük, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és elfogadjuk a köztünk lévő különbségeket. Ha erre előnyként és pozitívumként tekintenénk, akkor egy jobb és innovatívabb világban élnénk.  

Hol érzed magad otthon?  

Akkor érzem magam otthon, amikor a közeli barátaimmal vagyok. Az otthonomban is otthon érzem magam, nem a szüleim otthonában, hanem a saját lakásomban. Ott nyugodt vagyok és biztonságban érzem magam.   

A baráti társaságodat régóta ismered?  

Igen, szerencsés vagyok, hogy van pár nagyon közeli barátom. A kezdetektől velem vannak, és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Sok problémám volt a szüleimmel, és ebben is a barátaim támogattak. Ők a választott családom, nagyon szeretem őket, és nélkülük nem lennék itt.   

Nem kell beszélnünk róla, ha nem akarod, de milyen a kapcsolatod a családoddal?  

Nem bánom, tudok beszélni róla. Párizs külvárosában nőttem fel, és algériai gyökerekkel rendelkező muszlim családból származom. A szüleim nagyon negatívan vélekednek a homoszexualitásról. Évekig hallgattam rájuk és próbáltam beilleszkedni. Megpróbáltam olyan lenni, amilyennek ők akarták, hogy legyek. De 18 éves koromban a legjobb barátomról kiderült, hogy leszbikus. Annyira erős volt, és azt mondta nekem: „Annak kell lenned, aki lenni akarsz. Melletted leszek. Én és a többi barátod támogatni fogunk téged."   

Ma milyen a kapcsolatod a szüleiddel?  

Ez bonyolult. Már újra beszélünk egymással, de soha nem beszélünk az életemről vagy arról, hogy meleg vagyok. Tudják, hogy a férfiakat szeretem, de azt mondják, hogy nem akarnak erről beszélni.   

Van konkrét emléked arról, amikor úgy érezted, el kell titkolnod, hogy ki vagy?  

Igen, sok ilyen volt. Amikor a szüleimmel laktam és készültem elmenni este a barátaimmal, elrejtettem a szüleim elől a ruhákat, amiket fel akartam venni, és a barátaimnál öltöztem át. Például rövid nadrágot húztam, amit tudom, hogy a szüleim helytelenítenének.  

Van más emléked, amit szeretnél megosztani?  

Fiatalabb koromban kézilabdáztam. Imádtam, de abban a csapatban nem tudtam megmutatni az igazi személyiségemet. Eldöntöttem, hogy soha senkinek nem árulom el, ki is vagyok valójában. Csak a pályán akartam megmutatni nekik a tudásomat. Ha most erre gondolok, kicsit elszomorít, mert nem volt könnyű elrejteni igazi énemet.   

Mikor érzed úgy, hogy igazán önmagad lehetsz?  

Amikor a barátaimmal bulizom. Amikor azt csinálhatok, amit akarok, és az lehetek, ami csak lenni akarok, anélkül, hogy bárki elítélne. Olyankor könnyűnek, szabadnak és boldognak érzem magam.   

Mit tehet a környezeted, hogy jobban érezd az elfogadást?  

Szeretném, ha az emberek felismernék, hogy mindannyiunknak vannak olyan dolgai, amelyekkel küzdünk. Ez azért fontos, mert minket, embereket is összeköt. Ha arra törekszünk, hogy lássuk magunk előtt az embert, hogy ítélet nélkül kérdezzünk, akkor valódi megértést és empátiát teremthetünk. A befogadás pedig erről szól.   

Mit gondolsz a további karrieredről? Úgy érzed, hogy a társadalom korlátokat állít eléd amiatt, aki vagy?  

A származásom miatt megtanultam váltani a valódi énem és egy olyan változat között, amely soha nem mutatja meg, ki vagyok. Jó dolog ez? Nem. Vajon ez a helyes lépés, ha karriert akarok építeni? Talán igen. Jelenleg az IKEA-nál dolgozom, de mi lesz, ha a jövőben egy másik cégnél szeretnék dolgozni? Akkor talán titkolnom kellene, hogy ki vagyok.   

Úgy érzed, hogy az IKEA-ban önmagad lehetsz?  

Számomra az IKEA egy olyan munkahely, amely valóban törődik a befogadással. Úgy érzem, a munkahelyemen önmagam lehetek. Nem beszélhetek mindenki nevében, de nekem ez az érzésem. Például mindennap hordok egy szivárványszínű kulcstartót a nyakamban vagy a zsebemben. Ez nagyon fontos nekem. A vásárlók néha rákérdeznek, olyankor pedig elmondom nekik, hogy az IKEA olyan cég, amely aktívan kiáll a befogadás mellett. Büszke vagyok arra, hogy itt dolgozhatok.   

Milyen érzéseket kelt benned?  

Csak azt érzem, hogy önmagam lehetek. Úgy érzem, hogy a vezetőim is támogatnak abban, hogy az legyek, aki vagyok, és vállaljam magam. Az áruházban vezető szerepet töltök be a sokszínűség és a befogadás terén, és ha a munkahelyemen önmagam lehetek, úgy hiszem, példát mutatok. Remélem, hogy ez megkönnyíti minden munkatársnak, aki ebben az áruházban és más franciaországi IKEA áruházakban dolgozik, hogy megmutassák, kik ők.   

Volt negatív tapasztalatod a munkahelyeden?  

A munkatársaimmal nem, de a vásárlókkal igen, természetesen. Voltak vevők, akik megszóltak vagy bántó dolgokat mondtak. De ezt valahogy ki tudom zárni, mert olyannak látom őket, amilyenek. Tudatlanoknak, rosszindulatúaknak, akik talán még félnek is. Nem megyek bele az ilyen helyzetekbe – kilépek belőlük, és nem hagyom, hogy befolyásoljanak. De azt is tudom, hogy nem mindenki képes ezt így elhárítani. Van, aki rosszul éli meg, vagy fáj neki egy ilyen élmény.   

Van konkrét javaslatod arra vonatkozóan, hogy mit tehetne az IKEA és más nagyvállalat annak érdekében, hogy befogadóbb legyen?  

Igen, szerintem nagyszerű lenne, ha az IKEA-nál, a vállalaton belül elkezdhetnénk használni a preferált kifejezéseket. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nagy cégnél ugyanez a helyzet, de nekünk és az IKEA-nak, és a világ többi részének is rá kell végre ébrednünk, hogy nem csak nők vagy férfiak léteznek. Sokkal többféle módon határozhatjuk meg azt, hogy kik vagyunk. 

Ez fontos, kifejtenéd bővebben?  

Ha elkezdünk gendersemleges kifejezéseket használni, mindenki észre fogja venni, hogy sok emberre nem illik a bináris női vagy férfi sztereotípia. Hogy ehelyett mostantól az lehetsz, aki valójában vagy. Kis dolognak tűnhet, mert csupán néhány extra karakter egy e-mail-aláírásban, de óriási értéke és jelentősége van. Nagyon büszke lennék, ha az IKEA bátorítana bennünket, dolgozókat a gendersemleges szavak használatára, mert ez azt jelentené, hogy felismerik azt a tényt, hogy ma már több, mint kétféleképpen létezhetünk ezen a világon. 

Hogyan azonosítod önmagad?  

Számomra ez teljesen egyértelmű. Transznemű vagyok, férfiból lettem nő. Nő akarok lenni. 

Mire gondolsz, amikor a befogadás szót hallod?  

Számomra ez elég személyes dolog. A társadalom ma nyitottabb, mint korábban, de még mindig úgy érzem magam, mintha be kellene illeszkednem. Amikor például egy új iskolába mentem, mindig nagyon ideges voltam, ha új emberekkel beszélgettem, mert nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy transz személy vagyok.   

Mire gondoltál?  

Azt hittem, nem fognak kedvelni, mert nem vagyok olyan, mint ők.  

Hol érzed magad otthon?  

Nagyon szerencsés vagyok, hogy otthon érezhetem magam a családommal, mert nálunk mindenki nagyon nyitott lett. De azt hiszem, hogy leginkább a legjobb barátommal érzem magam otthon. Ő is transz, és vele mindenről tudok beszélni. Amikor vele vagyok, jól érzem magam.   

Van olyan emléked, amikor úgy érezted, hogy nem vagy a helyeden, vagy nem fogadnak be?  

Amikor egy új állásban kezdtem, az emberek odajöttek hozzám, és megkérdezték: „Te férfi vagy vagy nő?" Ettől nagyon ideges leszek, mert nem esik jól. Ez egy nagyon személyes kérdés, és mivel nem ismerem az illetőt, nem tudom, hogy mit válaszoljak vagy válaszoljak-e egyáltalán. Én sem megyek oda olyan emberekhez, akiket nem ismerek, és nem teszek fel nekik intim kérdéseket.   

Mit szeretnél, hogyan viselkedjenek a körülötted lévő emberek?  

Szeretném, ha nyitottabbak lennének, elfogadnák és megértenék, hogy én is csak egy ember vagyok, mint ők. Kicsit félénk vagyok, ugyanakkor nyitott is, szeretek új embereket megismerni. És persze bizalmasabb dolgokról is beszélgethetünk, ha már ismerjük egymást és jól kijövünk.  

Ha új munkahelyre mennél, mitől éreznéd azt, hogy befogadnak?

Úgy gondolom, ha az emberek megértenék, hogy a nemem talán a legkevésbé érdekes részem, akkor jobban érezném magam. Képzettséggel, tudással és tapasztalattal rendelkező ember vagyok. Egyben olyan személy is, akinek hibái és bizonytalanságai vannak, mint mindenki másnak. Talán ha az emberek egy kicsit kevésbé ítélkeznének, és inkább csak azt kérdeznék: „Szia, ki vagy?" Akkor úgy érezném, sokkal jobban be tudnék illeszkedni.   

Fiatal vagy még, de hogy látod, akadályokat állít a társadalom a jövőbeli karriered elé?  

Hiszem, hogy ez jobb lesz, mert amikor az én generációm idősebb lesz és belép a munkaerőpiacra, egyszerűen többen leszünk. A jövőben a vállalatok a képességeimre fognak összpontosítani, és nem a nememre vagy az öltözködésemre. Az én generációm meghozza ezt a változást, és ha az emberek most még nem is hallgatnak ránk, nem fogunk eltűnni. Remélem, hogy ez elfogadásra készteti a társadalom többi részét.  

Mit szeretnél csinálni, ha befejezed az iskolát?  

Valószínűleg Stockholmba költözöm, szeretném kipróbálni az életet egy nagyobb városban, de semmiképpen nem akarom itt hagyni Svédországot. Hét éves koromban kerültem ide Thaiföldről, és otthon érzem magam Svédországban, mert ez egy nyitott társadalom.  

Van valami konkrét elképzelésed, amitől úgy éreznéd, hogy jobban befogad a társadalom?  

Igen, úgy gondolom, hogy a munkahelyeken és általában a társadalomban is szükségünk van nemi szempontból semleges mosdókra és öltözőkre. Nem érzem jól magam a férfi öltözőben, de néha, amikor a női öltözőt választom, rengeteg kérdést kapok, például hogy „Te miért vagy itt?". És ez nagyon zavar, rosszul élem meg. De most tényleg nincs hova mennem.   

Még iskolába jársz – ott úgy érzed, hogy elfogadnak?  

Igen, egy Spyken nevű iskolába járok Lundban. Ez egy nagyszerű iskola, mely aktívan kiáll az LMBT+ közösség mellett. Soha senki nem kérdezi meg tőlem, hogy férfi vagyok-e vagy nő vagyok, mert nagyon sokféle ember van abban az iskolában. Nagyon jól érzem ott magam. Úgy érzem, jó helyen vagyok. Otthon érzem magam.       

Hogyan azonosítod önmagad?  

Nem bináris transz személy vagyok. Általában, amikor az emberek meghallják a transz szót, a bináris transz szóra gondolnak, ezért ügyelek arra, hogy elé tegyem a nem bináris kifejezést. És poliamor vagyok, ami azt jelenti, hogy nem monogám kapcsolatokban élek.  

Kifejtenéd kicsit bővebben?  Poliamornak lenni mást jelent az egyes emberek számára. De nekem ez azt jelenti, hogy nem kizárólagos a kapcsolatom a párommal, és nincs hierarchia a kapcsolataimban, vagyis a romantikus és a mély, nem romantikus kapcsolataim ugyanolyan fontossággal bírnak az életemben.   

Tudnál példát mondani?

Persze, például az normális, ha kiveszel egy szabadnapot egy családtagod gondozása miatt, vagy ha a párod beteg. De ha a legjobb barátod beteg, és azt mondod: „Sajnálom, de nem tudok ma bemenni. Otthonról kell dolgoznom, mert a legjobb barátom beteg." Akkor azt kérdezik tőlem: „Miért? Ki vagy te? Az anyja?" Nem, nem vagyok az anyja. De ő a legjobb barátom. Szeretem őt. Vigyázni fogok rá.  

Mit jelent számodra a befogadás?  

Számomra a befogadás arról szól, hogy milyen a helyed egy közösségben, és hogyan terjeszted ki a kiváltságaidat másokra. A kiváltság fontos, azt hiszem. Manapság az emberek támadásnak veszik ezt a szót, és úgy érzik, hogy a kifejezést a megszégyenítésre használják. A kiváltság egy eszköz, és ha elég nyitottak vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mindig van egy, a sajátunkon túlmutató nézőpont, amely egyenlő és azonos értékű, akkor a különböző kiváltságainkat arra használhatjuk, hogy bevonjuk és támogassuk a körülöttünk lévő embereket.   

Hol és mikor érzed magad otthon?  

Ez egy nagyon jó kérdés, mert úgy gondolom, hogy a befogadásnak van egy érzelmi oldala is. Arról, hogy észrevesznek és megértenek. Sok minden vagyok. Az vagyok, aminek tekintem magam. De én zsidó is vagyok, bevándorló, és a családomban én vagyok az első, akinek felsőfokú végzettsége van. Befogadva érzem magam, amikor mások nemcsak a kinézetem alapján ítélnek meg, hanem figyelnek rám, kérdéseket tesznek fel nekem és beszélgetnek velem.   

Van olyan fizikai hely, ahol otthon érzed magad?  

Igen, a svédországi Malmö, ahol élek, nagyszerű város. Sok olyan hely van itt, ahol úgy érzem, elfogadnak, ahol megnyugszom. Ott van például a Page 28 nevű könyvesbolt, egyben a queer kultúra egyik színtere, ahol önkéntes vagyok, de ilyen a WHOSE Múzeum, a Jesusbaren kávézó, egy falmászó terem és a görkorcsolyapark is. 

Ahol élsz, ott is otthon érzed magad?  

Ez biztos, hogy nem magától értetődő, hiszen sokaknak nem adatik ez meg, de én olyan szerencsés vagyok, hogy megoszthatom az otthonomat a legjobb barátaim közül néhánnyal. Tudod, sok mindent csinálunk kint, de amikor hazaérünk, a kanapén egy kicsit morcosak és fáradtak lehetünk. Megöleljük egymást, ha erre van szükségünk. Vacsorát főzünk egymásnak, vagy csak chipset eszünk és rengeteget társasjátékozunk.   

A magánéletedben mikor érezted úgy, hogy nem illesz a környezetbe, vagy mikor kellett elrejtened az éned egy részét?

Konzervatív zsidó közösségben nőttem fel, ami azt jelenti, hogy egy nagyon vallásos és kulturálisan összetartó közösségből származom. Születéskor nőneműnek tituláltak, így amikor nem lányos dolgokat csináltam, rengeteg kérdést kaptam.   

Több volt ez, mint a másságodról szóló kérdések?  

Igen, amikor egy kicsit idősebb lettem, és elkezdtem felfedezni, hogyan fejezem ki magam és hogyan mutatkozom a nyilvánosság előtt, sok volt bennem a szégyenérzet. Rengeteg elvárás fel merült azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell viselkednem, és milyen emberekkel kellett volna együtt lógnom. Most 25 éves vagyok, és csak 21 éves koromban találkoztam egy queer közösséggel, amikor feleszméltem. „Ó, hát ilyen érzés önmagamnak lenni?” És ha nem is értettek meg, ítélkezés helyett baráti kérdések fogadtak. „Mi a helyzet, mesélj még magadról!”  

Hogyan reagált a családod, amikor ráébredtél, hogy ki vagy?  

A családomnak az elmúlt három év arról szólt, hogy megértsenek. Megértsék, hogyan akarom, hogy bánjanak velem, és hogyan szeretném, hogy lássanak és beszéljenek velem. De arra is emlékeztetnem kell magam, hogy nekem is 25 évbe telt, mire megértettem magam. Mindezekkel az információkkal, amelyekről a saját identitásomat is tájékoztatnom kell, ők nem rendelkeznek. De hajlandóak meghallgatni, és készek megpróbálni. És nagyon nagy szeretettel teszik meg ezt az erőfeszítést. A tanulás a fejlődés része, és a fejlődés mindig szükség lesz.  

Mit szeretnél kérni a körülötted lévő emberektől, tőlünk, akik nem tartozunk az LMBT+ fiatalok közé? 

Az első dolog az lenne, hogy megkérjelek titeket, néha próbáljatok meg beszélni olyan emberekkel, akik különböznek tőletek. Talán valamilyen közösségi munka kapcsán? Meg kell változtatnunk a társadalmi silószemléletet, és őszintén hiszem, hogy nagyon sok értéket jelent, ha adunk valamit azoknak a közösségeknek, amelyekről gondoskodunk. És ha egy kis időt szántok arra is, hogy tájékozódjatok arról, hogyan élnek olyan emberek, akik nem rendelkeznek ugyanolyan kiváltságokkal, mint ti, akkor jó úton járunk.  

Fontosak tehát a kisebb lépések?

Igen, hiszem, hogy a kis dolgok nagy változásokat eredményezhetnek. Az emberek megkérdezhetik tőlem, hogy miért nem használok egy bizonyos szót, miért gondolom úgy, hogy nem csak a férfiaknak/nőknek van szükségünk WC-re, és miért esik olyan sok szó a nem bináris témáról. De ha nyitottak arra, hogy meghallgassák, és megpróbálják megérteni, miért fontos ez nekem, akkor ennek az apróságnak óriási következményei lehetnek.   

Milyen tapasztalataid voltak a korábbi munkahelyeiden?  

Műszaki területen dolgozom, és többnyire én voltam az egyetlen queer személy egy férfiakkal teli szobában. Ez sokszor nem volt kellemes helyzet. Ma már nagyon jól érzem magam. Békében élek magammal. Nagyon biztonságban érzem magam belül, de nem vagyok biztos abban, hogy mások hogyan látnak engem, és hogyan bánnak velem a külső megítélésem alapján.   

De felhagytál ezzel a munkával, igaz?  

Igen, és közben fejlődök és tanulok. Most 25 éves vagyok, és azt hiszem, az üzenet, amit át akarok adni az ez: vedd körül magad olyan emberekkel, akik hisznek benned. Találd meg a közösséget, ahol jól érzed magad. Te vagy a legjobb ajándék magadnak.  

Ezt ki tudnád fejteni?   

Ma voltam egy állásinterjún. Fél éve még nem lett volna bátorságom jelentkezni erre az állásra, mert hagytam, hogy mások felfogása korlátok közé szorítson. Nem vagyok immunis arra, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Nekem és a többi queer fiatalnak nincs egy olyan mágikus esőkabátunk, amiről minden lepereg. Ezért ha nem érezzük a befogadást, azt az önbecsülésünk megsínyli. Szenved az énképünk. Sérülünk.   

Mi volt a fontos számodra, amikor jelentkeztél erre az új állásra?  

Az, hogy ez a vállalat jó értékeket képvisel és progresszív a hozzáállása. Rájöttem, hogy nem tudom eltitkolni, hogy ki vagyok, és ha úgy érzem, hogy nem tudnak befogadni, mint ember, akkor nem akarok ott lenni. Tehát, ha a cég nem lát és nem tisztel engem olyannak, aki vagyok, akkor miért fektetném minden energiámat a velük való munkába? De azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy sok embernek nincs lehetősége megválasztani, hogy hol és kivel dolgozzon.  

Mit szeretnél elmondani a befogadásról egy olyan nagy vállalatnak, mint az IKEA?   

Amikor felnőttem, nem nagyon voltak előtérben a queer közösségek. Most úgy érzem, láthatóbbak, de nincs igazán belső képviseletük (úgy értem, hogy a munkaerő-felvételi folyamatokban, a csapatok sokszínűségében, az oktatási háttérben stb.), hogy rendszerszintű, tartós változást hozzunk létre a marginalizált közösségek számára. Gyakori a pinkwashing is vagy a szivárványos zászlólobogtatás. Ez fontos. 

Mondanál erről egy kicsit többet?  

Fontosnak tartom, hogy a láthatóság mögött képviselet is legyen, hiszen a láthatóság sokszor csak a sokszínűség felszíne. A láthatóság a vállalat logója a pride-szivárvánnyal, a reprezentáció alatt pedig az egész évben ott dolgozó emberek sokféleségét, valamint az ezeket támogató és tükröző irányelveket értem.  

Van konkrét elképzelésed arról, hogy mit tehetnek a nagyvállalatok a nagyobb befogadás érdekében?  

Soha nem lesz valódi befogadás az emberek valódi sokfélesége nélkül. Hallottam már olyan toborzási gyakorlatról, ahol nemcsak arra van pontrendszer, hogy mennyire jók a jelentkezők, hanem arra is, hogy mennyire sokszínűek. Ha egy vállalat komolyan gondolja a sokszínűséget – és ennek így kell lennie, mert ez kulcsfontosságú az innováció szempontjából –, akkor figyelembe kell vennie, hogy minél változatosabb csapatokat állítson össze. Gyakran nem látjuk vagy nem tudjuk, mi hiányzik belőlünk, ezért külső szakértő bevonása segíthet elfedni ezeket a vakfoltokat.  Remek, ez feljegyezzük.

Van még valami mondanivalód ebben a témában?  

Igen, fontos észben tartani, hogy nem lesz könnyű, és hogy a változás élén álló embereknek támogatásra lesz szükségük. Mert nehéz, ha egy szobában te vagy az egyetlen, aki különbözik másoktól, és nem érzed, hogy a többiek megértenek. Ők maguk fogják a legjobban tudni, milyen támogatásra van szükségük.  

Még egy utolsó kérdés. Mit tanultál mostanában?

Nagyon fontos megtanulni szeretni önmagadat, és olyan embereket találni, akik segítenek szeretni és támogatni magadat. Életed végéig önmagaddal fogsz élni! Azt, ahogy kinézel, ahogy kifejezed magad és hogy kit szeretsz, neked kell felfedezned. Nehéz volt megtanulnom, hogy eltávolodjak a társadalmi normáktól, de most szűk ruhákat és öltönyöket is hordok, és lenyírom a hajam, mert nyáron nagyon praktikus, és szeretem ezt a külsőt. Megtanultam azzá nőni, aki lenni szeretnék, és ez a szabadság csodálatos érzése.