Hiszem, hogy a mával kell törődnünk. A holnap majd megoldódik magától.

Nicki Craddock, Egyesült Királyság
Rájöttem, hogy szenvedélyesen szeretek segíteni az embereknek fejlődni.

Az első áruházvezetőm azt mondta, az eladás területén kell kezdenem. Azt mondta: ahhoz, hogy megértsd az IKEA-t, az eladótéren kell kezdened. Ez fordulópontot jelentett számomra. A karrierem nagy részét az eladásban töltöttem. Voltam csoportvezető, áruházvezető-helyettes és a lámpaosztály vezetője, mindvégig ugyanabban az áruházban, az IKEA Warrington-ban.

A nagyváros
Azután 1996-ban Londonba költöztem. Megéreztem a nagyvárosi nyüzsgést, és nagyon tetszett. Most is itt élek. Voltam a lámpaosztály menedzsere, majd én feleltem a teljes bemutató térért. Dolgoztam projekt menedzserként egy nagy áruház-újjáépítésnél, később pedig négy évig az Egyesült Királyságért felelős Public Relations menedzser voltam. Jelenleg az Egyesült Királyság eladás részlegén kompetenciafejlesztő coach-ként dolgozom.

Rájöttem, hogy szenvedélyesen szeretek segíteni az embereknek fejlődni. Megtanultam, hogy az emberek mindenféle formában és méretben jönnek, és megtanultam ezt nagyra értékelni.

Ha szigorú szabályokat és útmutatókat akarsz, akkor az IKEA valószínűleg nem neked való. Természetesen vannak standardjaink és rutinjaink, de tág lehetőség nyílik a fejlesztésre, a változtatásra és arra, hogy a magad módján csinálhass dolgokat. Soha nem tervezek előre. Hiszem, hogy, ha a mára koncentrálok, a holnap megoldódik magától. Nem aggódom a jövő miatt.


Nicki Craddock
kompetenciafejlesztő coach
Egyesült Királyság

 

 

A fenntartható fejlődés elsődleges
Azon vagyunk, hogy változtassunk módszereinken, és kevesebb kárt okozzunk a környezetnek.
Emberek és a környezet
Smålandban kezdődött
Ismerd meg, hogyan vált egy egyszerű üzleti elképzelésből világméretű szervezet.
Gyökereink
Az IKEA teszt
Szánj rá egy kis időt, és nézd meg, hogy te és az IKEA kultúrája összeilletek-e!
Az IKEA teszt
Az IKEA jövőképe
Olvass tovább arról, mi az, amit képviselünk.
Jövőképünk és üzleti elképzelésünk