Áruházvezető, Kína

Angela – Áruházvezető, Kína
Angela, a sanghaji áruház menedzsere, volt az első kínai, aki az IKEA munkatársa lett, még 1996 novemberében. „Abban az időben az IKEA még új volt Kínában, és senki sem ismerte” – emlékszik vissza. „A lámpaosztályon lettem csoportvezető az első sanghaji áruházban, és rögtön az Egyesült Királyságba küldtek tréningre.” Angela hat hónapot töltött az angliai Thurrok városában található IKEA áruházban, és megismerkedett az értékesítés különböző aspektusaival. Személyesen ismerhette meg az IKEA kultúrát is. 1997-ben tért vissza Sanghajba, és az áruház megnyitásának idejére már a lámpaosztály vezetője volt. „Úgy éreztem, többre vagyok képes” – emlékszik vissza. „Három év után az étkező, konyha és rendszerezés osztály vezetőjévé neveztek ki.” Bár feladatát sikeresen látta el, Angela örömmel fogadta áthelyezését a pekingi irodába 2000-ben. „Lehetőségem nyílt arra, hogy én legyek az első értékesítési vezető Kínában”. „Érdekes és élvezetes idők voltak ezek, sokat tanultam, személyes és szakmai szempontból is.” Amikor megnyílt Sanghajban a második áruház, Angela visszatért a városba, hogy az első kínai nagyáruház bemutatótermének vezetője legyen. Két év telt el azóta, és Angela most nagy sikerrel vezeti az áruházat. Élvezi az IKEA által nyújtott szabadságot, és keményen dolgozik, hogy megragadhassa a kínálkozó lehetőségeket. Milyen képességekre van szüksége a feladata ellátásához? „Az egyik legfontosabb, hogy képes légy a fontossági sorrend meghatározására. Ugyanilyen lényeges, hogy tudj embereket vezetni. Meg kell hallgatnod az igényeiket, problémáikat, fel kell ismerned a vágyaikat, erősségeiket és potenciáljukat.” Angele tisztában van vele, hogy a jó munkakörnyezet a siker kulcsa. „Olyan, nyitott légkört kell teremteni az áruházban, hogy a munkatársak együttműködve és bizalommal tudjanak dolgozni. Az IKEÁ-nál mi abban hiszünk, hogy a pozitív munkakörnyezet javítja a termelékenységet is” – teszi hozzá. Az elmúlt 9 év során az IKEA folyamatosan növekedett Kínában. Tavaly a sanghaji áruház forgalma 28%-kal nőtt. Angela így fejezi be a gondolatmenetet: „Élvezem az állandó kihívást, amit az jelent, hogy az IKEÁ-nak dolgozom, és roppant büszke vagyok arra, hogy a csapat tagja lehetek.”

Vevőszolgálat





