2008.05. 27.
IKEA közlemény az internetes munkaerőtoborzó rendszerrel kapcsolatban

1. Tájékoztató az internetes munkaerőtoborzáshoz
Az IKEA Csoport szeretne megfelelni a velünk közölt személyes adataid bizalmas kezelésével kapcsolatos elvárásaidnak valamint az adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályi előírásoknak. Fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassunk adataid felhasználásának módjáról és céljáról. Amennyiben egyetértesz e Közleményben foglaltakkal, egyben ez hozzájárulásod személyes adataid pályázatod kezelése érdekében, általunk történő tárolásához, felhasználásához és közzétételéhez. Ezért javasoljuk, hogy olvasd el figyelmesen ezt a titoktartási közleményt, majd amennyiben megértetted és a benne foglaltakkal egyetértesz, kattints beleegyezésed jeleként a közlemény után felkínált gombra.

2. Adatkezelés célja és alkalmazási területe
E tájékoztató minden, az álláspályázatoddal benyújtott személyes adatot érint, továbbá vonatkozik bármilyen általad szolgáltatott egyéb információra, valamint harmadik féltől - például korábbi munkáltatótól és egyéb forrásból - származó információra. A pályázati folyamat részeként, az IKEA feldolgozza, illetve tovább is adhatja pályázatodat, beleértve a személyes adataidat, az IKEA vállalatcsoport más tagjának, valamint a felvételi eljárásba bevont külső cégeknek.

3. Hogyan működik a pályázati rendszer?
A jelentkezők az Kenexa Recruiter® BrassRing (KRB) nevű pályázati rendszeren keresztül, bárhol a világon, az IKEA Csoporton belül bárhova, interneten keresztül pályázhatnak állásra. Lehetséges meghatározott állásra, diákmunkára vagy egy pályázatok számára létrehozott adatbázisba is jelentkezni. A pályázatok adatait az KRB központi adatbázisában tároljuk, mely külső szolgáltató partnerünk irodáiban, a virginiai Restonban, az Egyesült Államokban található. Az IKEA munkaerőtoborzói világszerte össze tudják vetni saját IKEA részlegükön belüli üres pozícióikkal a pályázatokat.

4. Milyen módon használjuk fel az adataidat?
Adataidat az IKEA Csoport egy vagy több vállalata feldolgozza és elemzi pályázatod értékelése, referenciáid, ellenőrzése céljából, valamint annak érdekében, hogy szükség esetén kapcsolatba léphessünk veled. Amennyiben munkaszerződést kötünk veled, adataid IKEA munkáltatód személyzeti adminisztrációs rendszerébe is átkerülnek.

5. Ki férhet hozzá az adataidhoz?
Tudnod kell, hogy a pályázat folyamata során személyes adataid más, az IKEA Csoporthoz tartozó vállalatok felé az egész világon továbbíthatók. (Tájékoztatunk, hogy az Európai Unión kívül található egyes országok érvényes adatvédelmi szabályozását az Európai Unió nem ismeri el.) Azon vállalatoktól, melyek az információkhoz hozzáférhetnek és tagjai az IKEA Csoportnak, ez utóbbi megköveteli a bizalmas adatkezelést és a megfelelő adatvédelem biztosítását. Csak az IKEA Csoport munkaerőtoborzói (és az illetékes vezetők) férhetnek hozzá az adataidhoz. Ezeket kizárólag az IKEA Csoport használja fel és nem teszi közzé vagy továbbítja harmadik fél részére. Ez alól kivétel a szolgáltató partner, mint harmadik fél, akinek a rendszer működtetéséhez szükséges az adataidhoz való hozzáférés. Az IKEA Csoport ugyanakkor megköveteli a szolgáltató partnertől, hogy biztosítsa személyes adataid megfelelő védelmét, továbbá, hogy tartózkodjon illetéktelen célra való felhasználásuktól. Ez a követelmény a saját vállalati informatikai osztályunk által nyújtott szolgáltatásokra is vonatkozik.

6. Adathozzáférés, módosítás és eltávolítás
"Miután személyes adataidat és önéletrajzodat rendelkezésünkre bocsátottad, lehetőséged van megváltoztatni a benne foglalt információkat más pozícióra vagy az adatbázisba történő jelentkezéskor. Ezt követően az KRB rendszer automatikusan frissíti a rólad szóló információkat. Amennyiben adataid másolatára szükséged van, vagy ha nem ajánlottak fel számodra állást, és valamilyen okból el szeretnéd az adatbázisból távolítani a rólad szóló információkat, a közlemény végén található címen vagy e-mail-ben kapcsolatba tudsz velünk lépni. E-mail címünk: eRecruitment.Hungary@memo.ikea.com

Az IKEA Csoport globális vállalat, mely számos országban jelen van. Ha egyéb formában szervezetünkhöz jelentkeztél már, és ezért egyelőre nem regisztráltatod magad, ez korábban benyújtott pályázatodat nem fogja befolyásolni. Jelentkezésedet a jövőben természetesen az internetes munkaerőtoborzási rendszeren kívül szívesen fogadjuk."

7. Mennyi ideig fogja az IKEA Csoport tárolni az adataidat?
Az IKEA nyitott pozícióira jelentkezők személyes adatait minden esetben, az utolsó frissítéstől számítva, általában 12 hónapig (Amerikai Egyesült Államokban lakhellyel rendelkezők esetében 24 hónapig) tároljuk a KRB™- rendszerében. Amennyiben egy pozíciónk felkeltette érdeklődésedet, az erre való jelentkezésedet 12 hónapig (24 hónap Amerikai állampolgárok esetében) tartjuk meg az adatbázisunkban, az utolsó frissítésedtől számítva. Minden pályázónak javasoljuk, hogy adatait szükség esetén frissítse.

8. Sütik
"A sütik arra használhatók, hogy megkönnyítsék a látogatók oldalainkon való navigálását és segítsék eredményes regisztrációjukat. A süti egy, a weboldal szervere által a merevlemezen elhelyezett szövegfájl. A web böngésző számítógéped része, melyet rendszerint úgy telepítettek, hogy automatikusan elfogadja a sütiket, azonban beállítható oly módon is, hogy elutasítsa azokat. Amennyiben zavarnak téged, azt javasoljuk, változtasd meg web böngésződ beállítását. Ugyanakkor tájékoztatunk arról, hogy előfordulhat, hogy sütik használata nélkül nem leszel képes használni az oldal minden szolgáltatását.

Ha oldalainkat böngészed, vagy információkat töltesz le, szervereink eltárolnak néhány látogatói információt mint például a számítógéped domain és host nevét, IP címét, látogatásod időpontját, valamint annak az oldalnak a címét amelyről oldalunkra léptél.
Ezeket az információkat oldalaink forgalmának mérésére használjuk, valamint arra, hogy segítsenek még jobban használhatóvá tenni azokat. Ezeket bizonyos idő után töröljük a rendszerből. Amennyiben kifogásod van ezen adatgyűjtés ellen, kérlek ne látogasd oldalainkat."

9. Hogyan biztosítjuk adataid védelmét?
Felelősségünknek érezzük, hogy védjük az általad szolgáltatott információkat. Az IKEA csoport egy sor biztonságos technológia használatával védi adataidat, többek között biztonságos szerverek, tűzfalak segítségével, valamint pályázati adataid és az KRB-zal interneten keresztül létesített kapcsolatod titkositása által.

10. Módosítások
A titoktartási közlemény bizonyos időközönként módosulhat. Az IKEA Csoport fenntartja magának a jogot, hogy bármikor módosíthatja, illetve bővítheti ezt a titoktartási közleményt. Jelen titoktartási közlemény érvénybe lépésének dátumát a közlemény elején tüntettük fel. Kérlek bizonyos időközönként olvasd el újra, különösen mielőtt valamilyen személyes jellegű információt közölsz.

11. Kapcsolat, jogorvoslat
"Személyes adataidat az IKEA Competence B.V. kezeli és azokért felelősséget vállal. Ha elektronikus levelet szeretne küldeni nekünk, legyen szíves, tegye ezt angolul. Ha ez nem lehetséges, kérjük, írja meg a szöveget Word fájlban és csatolja azt az elektronikus levélhez. Kérlek, bátran fordulj hozzánk KRB rendszerünkkel, illetve titoktartási közleményünkkel kapcsolatos kérdéseiddel, illetve ha személyes adataidról másolatot szeretnél, vagy amennyiben törölnéd azokat. Jogi okokból az alábbi elérhetőségeken semmilyen információt nem adunk ki harmadik személynek pályázatoddal kapcsolatban. Kérjük, az alábbi postai, elektronikus levélcímünkre csak pályázatodat, illetve ezen felül csak adatbiztonságra vonatkozó kérdéseket küldj: eRecruitment.Hungary@memo.ikea.com

IKEA
Magyarország
Balla Andrea
E-recruitment
Budapest, 1148
Örs vezér tere 22.

Ha bármilyen kérdésed vagy gondod van személyes adataid használatával kapcsolatban, kérünk, lépj kapcsolatba velünk bátran, és mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy problémádat orvosoljuk."