Amikor élete már túlságosan felgyorsult, Leontien úgy döntött, hogy lassít a tempón. Most olyan az élete, mint az otthona: kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb és lazább.
Ismerd meg Leontien Ultzent
Az életem nagy fordulatszámon zajlott. A divatszakmában dolgoztam, ahol rendkívüli nyomás nehezedett rám. Egy nap aztán elhatároztam, hogy teljesen megváltoztatom az életem. Most fényképésznek tanulok. A tanulás lehetősége izgalmas. Megkönnyebbültnek érzem magam.
Két honappal első találkozásunk után költöztem Clark lakásába. Mint akkoriban minden más az életemben, nagyon gyorsan történtek a dolgok! Ennek már két éve, azóta az életem kellőképpen lelassult. Most már tudok időt szakítani arra, hogy élvezhessem az életet. Úgy tekintek erre az apartmanra, mint arra a közös helyre, ahol együtt lehetünk.