Ha tovább olvasol, megtudhatod, hogyan működik együtt az IKEA a WWF-fel (a Természetvédelmi Világalappal), és családokkal, hogy a fenntarthatóság otthoni megvalósítása egy kicsit egyszerűbb legyen.

”Kilenc családdal működünk együtt, hogy megismerjük, milyen kihívásokkal szembesülünk nap mint nap, ha környezettudatosak akarunk lenni otthon.”

"Ann-Sofie Gunnarsson a 'Fenntartható Otthoni Élet' elnevezésű projekt menedzsere vagyok. Ez egy új, WWF-fel közös, IKEA program, amelyet azzal a céllal indítottunk, hogy arra ösztönözzük az embereket, éljenek 'zöldebben' otthon. Kiválasztottunk kilenc családot Kalmarban, Svédországban, és a velük való együttműködés során próbáljuk meg feltárni, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk nap mint nap, ha megpróbálunk környezetbarát módon élni."


”Otthonlátogatásokkal és az áruházban tartott előadásokkal igyekszünk felvértezni őket a fenntarthatóbb élethez szükséges eszközökkel. Reméljük, hogy családjaink a zöld nagyköveteinkké válnak, akik arra inspirálnak majd másokat is, hogy fenntarthatóbb módon éljenek, és ötleteket sugallnak majd a jövőbeli termékfejlesztéshez.”

”Ez egy tanulási folyamat. Már megvalósítottam néhány ökotippet otthon!”

"A nevem Hanna Ryden, áruházi koordinátorként dolgozom a kalmari áruházban. Annyira izgalmas, hogy éppen a mi áruházunk kapta ezt a mintaprojektet! Ez egy tanulási folyamat számomra, mert amikor fenntarthatóbb módon kell élnem otthon, pont olyan laikus vagyok, mint bárki más. Már megvalósítottam néhány itt tanult tippet otthon, így például már komposztálok, és mindig gondolok a takarékos vízhasználatra."

"A családok kiválasztása igazán nehéz volt, ugyanis a háztartások olyan körével akartunk együtt dolgozni, akik mind már különböző szintekre jutottak a környezettudatos erőfeszítéseik terén. Nagyjából 300 emberrel készítettünk interjút, hogy megtudjuk, hogyan élnek, és hogy hogyan szeretnének élni. A kilenc kiválasztott család között van Emil, és két fia, Joey és Jimmy (balra). Emil egy egyedülálló, dolgozó apa, aki valóban fenntarthatóbb módon akar élni, és ezt az üzenetet tovább szeretné adni a fiainak is, de gyakorlati megoldásokra volt szüksége, hogyan tudja a mindennapi életéhez igazítani mindezt."

”Arra törekszem a fiaimmal, hogy környezettudatosan éljünk.”

"Egyedülálló szülő vagyok, aki a fiaival, Joey-val és Jimmy-vel egy 80m2-es lakásban él. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a fiatalokat környezettudatosságra neveljük, a fiaimmal is erre törekszem. Azonban a szelektív hulladékgyűjtés kész szenvedés számomra. Nagyon elfoglalt vagyok, így a rendszerezés nehezen megy, és végül mindent csak betömünk a mosogató alá. Ezért aztán nagyon várom, hogy kapjak néhány jó tanácsot az IKEA-tól. Már javasolták, hogy használjak egy kis kocsit, amivel egyszerre kivihetem az összes szelektív hulladékot a kukákhoz, és így sok időt takaríthatok meg!"

"Mindannyian vegetáriánusok vagyunk, aminek köszönhetően kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk, mint a húsevők. És még egy lépéssel továbbmegyünk azzal, hogy helyi termékeket vásárolunk, és van, amit magunk termesztünk meg. Paradicsomot ültetni, nézni, ahogyan nő és megkóstolni a munka gyümölcsét nagyszerű dolog a gyerekeknek!"







”Számos okos módja van, hogy fenntarthatóbban éljünk otthon, de ez még nem elég ahhoz, hogy a dolog egyszerű is legyen. Bízunk benne, hogy ez a projekt segít majd felismerni a jobb megoldásokat a mindennapokra.”
Mariann Eriksson, marketingigazgató, WWF