Még többet, még kevesebbért!

Az IKEA-ról

Filozófiánk

Tények & adatok

Felelősségünk

Sajtószoba
IKEA történet – így kezdődött
Az itt következő történet elbeszéli, hogyan vált az IKEA – hat évtizeden keresztül – a dél-svédországi fakereskedésből nagy tapasztalattal bíró kiskereskedővé 44 országban/területen szerte a világon.

Az IKEA története 1926-ban kezdődött, amikor megszületett a vállalat alapítója, Ingvar Kamprad Smålandban, Dél-Svédországban. Elmtaryd tanyán nőtt fel, ami nem messze fekszik a kis falutól, Agunnarydtől. Ingvar már fiatal fiúként tudja, hogy üzletet szeretne felépíteni.

Az 1920-as évek

Ingvar Kamprad 5 éves korában gyufát kezd árulni a szomszédainak, 7 évesen már nagyobb területen árusít, biciklivel járja a környéket. Rájön, hogy Stockholmban nagy mennyiségben tud gyufát venni, majd dobozonként eladni őket nagyon alacsony áron, de mégis jó haszonnal. A gyufák után bővíti a készletét, és virágmagokat, képeslapokat, karácsonyfadíszeket, majd később ceruzákat és golyóstollakat kezd árulni.

Az 1940-1950-es évek

A bútorkereskedő gyökerei. Ingvar Kamprad vállalkozása odáig fejlődik, hogy az IKEA-t bútorkiskereskedelemmé alakítja. Ez az időszak a felderítés ideje: a bútor dizájné, a vásárlók által végzett összeszerelésé, a hirdetésé, a katalógusé és egy bemutatótéré, amely az emberek többségének elérését célozza.

Olvass többet:

Az 1960-1970-es évek

Az IKEA üzletfilozófiája kezd formát ölteni. Új IKEA-áruházak nyílnak és hős termékeket fejlesztünk, mint pl. a POÄNG és a BILLY könyvespolcok. Ebben az időszakban formálódik a vállalat üzletfilozófiája, ami Ingvar Kamprad „Egy bútorskereskedő testamentuma” c. írásban kerül rögzítésre.

Olvass többet:

Az 1980-as évek

Az IKEA hihetetlen tempóban hódít meg új piacokat, mint pl. az USA, Olaszország, Franciaország és az Egyesült Királyság. Még több IKEA klasszikus születik. Ilyen a KLIPPAN, LACK és MOMENT. Az IKEA kezdi magára ölteni a mai modern IKEA formáját.

Olvass többet:

Az 1990-es évek

Az IKEA fejlődik tovább. Bevezetjük a Gyermekek IKEA-ját, és olyan lakberendezési megoldásokra fókuszálunk, amelyek megfelelnek a gyermekes családok igényeinek. Megalakul az IKEA csoport, az emberekért és a környezetünkért érzett felelősséget a jó üzletmenet előfeltételének tekintjük.

Olvass többet:

A 2000-es évek

Az IKEA még több piacon veti meg a lábát, mint pl. Japánban és Oroszországban. Feltérképezzük, és összehangolt lakberendezési megoldásokkal mutatunk be mindent, ami a hálószobába és a konyhába kell. Ebben az időszakban számos sikeres együttműködés zajlik más szervezetekkel szociális és környezetvédelmi projektekben.

Olvass többet:
Az IKEA-ról
Történet
- 1940-1950
- 1960-1970
- 1980
- 1990
- 2000
- Teljes történet
Olvasd el anyagainkat
FAQ